Lakóautó építés – Bútorok

Lakóautó építés – Bútorok

Ebben a bejegyzésben a lakóautó berendezését adó bútorok, illetve a belső burkolatot alkotó lambéria kialakításáról, felhelyezéséről lesz szó. Gondoltuk, hogy a fával kapcsolatos részeket összevonjuk, hiszen hasonló struktúrával, menetrenddel készültek.

Ez pedig a következő: minden egyes fa darabot, ami beépítésre került a lakóautóba, legyen az a burkolat, vagy a bútorok elemei, mindent előzetesen vágtunk méretre, csiszoltunk és kezeltünk le favédő lazúrral.

Minden oldalról. Így tehát a lambériának a hátoldala, és az egymásba ülő részei is le vannak kezelve. Biztos, ami biztos!

Előzetesen azt szeretnénk elmondani, hogy eleinte megrettentünk mi is a beépítendő sok faanyagtól. Féltünk, hogy túl súlyos lesz a furgon, esetleg kicsúszunk majd a 3,5 tonnás limitből.

Szerencsénkre, és legnagyobb meglepetésünkre nem így történt, az össztömegünk a teljes átalakítás után, de még a személyes holmink nélkül 2,5 tonna lett. 😊

Ebből azt szűrtük le, hogy a lambéria (mert ettől féltünk inkább, hogy nehéz lesz) burkolat tökéletesen megfelel lakóautó burkolására.

lakóautó bútorok
lambéria burkolat lakóautóban

A bútorok és a burkolat alapja, a nulladik lépés:

természetesen a párnafák… A párnafákat úgy helyeztük el, hogy azok a lakóautóba kerülő bútorokat fogják majd a későbbiekben tartani, merevíteni. Meg persze a burkolatot, a lambériát is. 😄Ezért volt fontos az, hogy a gyári merevítőkhöz csatlakozzanak, és valódi tartást adjanak, elég masszívak legyenek. Még az ajtók szerkezetébe is kerültek párnafák, az csak a burkolat miatt. Az ajtók területén a famunka elég sok fejvakargatást okozott.

lakóautó bútorok
ajtók burkolása = idegesítő tetris játék

A menetrend a következő volt, maximum 50 centinként (de inkább sűrűbben) helyeztük el a függőleges darabokat, azt gondoltuk, ez eléggé megmerevíti majd a lambériát, biztos tartást ad a hosszabb daraboknak is. Három szinten helyeztük el őket, így tudtuk a gyári merevítőkhöz megfelelően rögzíteni. A függőleges darabok közét pedig vízszintes elemekkel hézagoltuk, így akartunk biztosra menni, hogy nem lyukakba, levegőbe fúrjuk majd a bútorokat. Hiszen így csak a lambéria tartotta volna, ami valljuk be, azért nem egy életbiztosítás sem a pultoknak, sem a felső tárolószekrényeknek…

lakóautó bútorok
párnafák, egyenként méretre vágva, csiszolva, lakkozva

A lakóautó burkolata

Fenyő lambériát választottunk tehát a lakóautó oldalainak, tetejének beborításához. Tetszett nekünk a natúr fa minta, az illat, a hangulat. Dolgozni nem volt vele túl egyszerű, és mi sem tettük ezt egyszerűbbé azzal, hogy mindent előre bevágtunk a helyére, majd lecsiszoltuk és lekezeltük. Ez elég sok időt, és energiát vett el, eléggé hosszú lett az építés folyamata (száradási idő a két oldalon… stb).

Így viszont azt gondoljuk, jobban ellen tud állni a faanyag az esetleges párásodásnak, rohadásnak.

rétegek, előzetes méretre vágás

A lakóautó berendezését alkotó bútorok

Minden darab egyedileg készült, nem tudtunk sajnos IKEA bútorokat alkalmazni, pedig jelentősen megkönnyítette volna a folyamatot! 😄

A bútorzatunk egy asztallá alakítható ágyból, egy plafonig érő polcos szekrényből, egy zuhanyzóból, egy mosogatóval ellátott kisebb, és egy gáztűzhellyel ellátott nagyobb pultból, illetve felső tárolószekrényekből áll.

lakóautó bútorok
a képen igazából csak a nagy főzős pult nyoma nem látszik, mert ekkor még nem készült el 😄 Kép forrása

Az építés során először hosszas fejvakargatás, tervezgetés, méregetés várt ránk, majd a bútorok vázát készítettük el (csiszolás, lakkozás ugye), ez után a vázat rögzítettük (igyekeztünk nagyon alaposan, több helyre, felületre, csavarokkal és ragasztóval is rögzíteni, hogy ne nyikorogjanak majd menet közben).

lakóautó bútorok
az ágyunk / ülőgarnitúránk egyik felének a váza, ebbe került később az elektromos rendszerünk, akksi, töltésvezérlő, biztosítékok stb

A rögzített vázakat (ha először kellett bele technikai dolgokat elhelyezni pl. elektromosság/gáz stb, azt beszereltük, majd) beborítottuk. A bútorok borításához 6 illetve 8 mm vastagságú nyár rétegelt lemezt használtunk. Natúr lakkal kenve. A kisebb ajtók, védett helyen lévő borítások lettek 6 mm vastaggal, a nagyobb ajtók, esetleges rugdosásnak kitett (pl. ágy oldala) részek lettek vastagabb lemezzel borítva.

lakóautó bútorok

Mint láthatjátok, a bútorok nagyobb része a laminált padló lerakása előtt került beépítésre. Sokan ezt fordítva csinálják, nekünk azonban a bútoraink többsége latyakos, sáros időben készült. Mi nem akartuk, hogy a csinos padlónkat ilyen nagy koszoló hatás érje, így azt csak az utolsó nagy pult előtt raktuk le. A nagy pult is megfelelően rögzíti és a helyén tartja a padlót, eddig nem okozott problémát ez a “sorrendváltás”.

A lakóautós bútorok

Kialakításakor, megtervezésekor a legfontosabb a praktikusság, a megfelelő helykihasználás, és a többcélúság. Erre igyekeztünk mi is figyelmet fordítani, talán a legkomplexebb, legtöbbcélúbb bútorunk, és amin a legtöbbet dolgoztuk, agyaltuk, az az ágy-asztal kombónk.

lakóautó bútorok

A két oldalt látható világosabb rész két hatalmas tároló. A bal oldaliba, már említettük, hogy az elektromos rendszerünk került. Ezen kívül belefért még egy ügyes térelválasztóval néhány nagyobb méretű túra hátizsák is. 😁 A jobb oldali a mi kincses ládánk. Konkrétan minden belefér. Ezt úgy értsétek, hogy egy kétszemélyes sátortól kezdve, sziklamászó felszerelésen át, egy gördeszka, egy longboard, túrafelszerelések, függőágyak, vizipipa…. Mindent nem sorolok fel, szerintem értitek.

elektromos rendszer

Így tehát ez már a harmadik funkció- ágy, asztal és tároló is. Elképesztően sokat gondolkoztunk azon, hogyan lehetne egyszerűen de nagyszerűen kialakítani az asztalt a középső, sötétebb lapból.

Végül ez lett az elképzelés, hogy 3 lábon fog állni az asztal, kívül egy, kicsavarozható, és hátul az ajtók fele 2, sasszeggel rögzített kisebb, négyszögletű láb fogja tartani. Illetve egy speciálisan erre a célra készült vezetősín a két szögeletes lábnak, hogy fixen maradjanak.

Az elem hosszabb része lett rögzítve az ágy oldalához, és a négyzetes részében csúszik a láb, a lyukak segítségével lehet a sasszeggel rögzíteni.

saját találmány az asztallábak rögzítésére, neve még nincs 😂

Az eredmény igazán stabil lett, bár be kell vallanunk, hogy hosszabb utazásokhoz inkább visszaalakítjuk az asztalunkat ágynak, így azért mégis biztonságosabb a dolog. Valójában az átalakítás, a lábak rögzítése nem vesz el több időt az életünkből 30 másodpercnél. Mindent le kell ugye pakolni, a szivacsokat eligazítani és kész. Oda-vissza 30 mp. Persze ez már többszöri gyakorlás után 😄

lakóautó bútorok
asztalunk használatban. forrás

Amire még érdemes figyelni a lakóautós bútorok kialakítása során, hogy minden szekrényajtót, mozdítható dolgot rögzítsünk valamilyen módon, hogy menet közben ne nyíljon ki, ne csapkodjon.

Mi erre egy igen egyszerű megoldást választottunk (a sima barkácsboltokban kapható mágnessel nem voltunk sajnos elégedettek). Ennek pedig a nevét nem tudjuk, de egy ilyen becuppanós fém zár, ami eddig szépen teszi a dolgát! 😇

lakóautó bútorok

A témában egybként készült videónk is korábban a YouTube-ra, a bútorokról külön és a burkolatról is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük