Azt szoktuk mondani, hogy az irányunk minimalizmus, minimalista életstílusra törekszünk. Igyekszünk csak azokat a dolgokat megtartani, legyen az tárgy, vagy szokás, ami valóban szükséges, hozzánk tesz valamit. Ami épít. Ami a lehető legegyszerűbb.
Ez persze egyáltalán nem olyan egyszerű, mint amilyennek első ránézésre tűnik. Teljesen tudatosan, objektíven, lecsupaszítva kell ránézni az életünkre. Meglátni, hogy mi az elég. És itt tényleg az élet minden területére gondolok.
Minimalizmus a mindennapokban
Elkezdtünk odafigyelni, hogy mit és mennyit vásárolunk. Valóban szükségünk van ennyi mindenre? Mennyi fog elfogyni a lejárati idő előtt? És mennyi csak a kényszer miatt, hogy najó, kaját azért mégse dobjunk ki, fogyasszuk el. Tényleg szükség volt rá, vagy csak a szemünk kívánta?
Januárban vezettük be egy hónapos challenge-ként, hogy csak a hűtő egyetlen polcára pakolhatunk. Oda kell beférni, csak annyi kaját tartsunk otthon, ami tényleg kell, és elfogy. (Ez szuper felkészülés is volt egyben, hiszen nem akarunk sokkal nagyobb hűtőt a kisbuszba se, mert akkor az is sokat fogyaszt, meg mi is.🤣) Több napra főzés esetén voltak azért nehézségek, nem tagadjuk, de valahogy mégis sikerült, és nem is volt annyira rossz. Mondanom sem kell, hogy az unalomban hűtőnyitogatós rutin is megszűnt.
Rutin… Mennyi felesleges rutin épült be a mindennapjainkba. Legyen szó akár arról, hogy csak úgy „pörgetjük” a facebookot vagy az instát, lazulásként. Vagy csak-még-egy-következő-videót-megnézek-a-youtubeon „passzívan tanulás” címszóval, mert valahogy mégiscsak kapcsolódik az érdeklődési körömbe.
Ezeket az időrabló dolgokat kell ügyesen észrevenni, és kiiktatni a mindennapokból. Helyette igazából tanulni vagy ténylegesen pihenni. Nem elárasztani magunkat mindenféle ingerekkel. Megállni és élvezni a csendet és a nyugit. Megcsodálni az egyszerű dolgokat.
Váltás minimalizmusra
Mivel kb. 6 négyzetméteren tervezünk élni, tényleg csak minimális mennyiségű cuccot tudunk megtartani. A dolgaink nagy részétől el kell búcsúzni, és ez egy igen nehéz feladat, folyamat. Önmagunkkal is küzdünk közben, mert hát szerintem elég sokan szeretünk „kacatolni”. Kötődünk a dolgainkhoz, habár tudjuk, hogy nem használjuk őket, nincs rá szükségünk, sokszor csak úgy tároljuk őket, nagy ritkán elővesszük, leporoljuk, és ábrándos tekintettel meredünk a régi szép időkbe. Majd visszatesszük a szekrény aljára.
Nehéz megérteni, hogy miért válunk meg az első szerelmesleveleinktől, vagy az előző századból ránkmaradt sosemolvasott könyvektől, kényelmetlen pulcsiktól, vagy a még-bármire-is-jó-lehet kacatoktól. De most komolyan.. ha bármelyikünk a szívére teszi a kezét, és őszintén végiggondolja, hogy mennyi felhalmozott „értékkel” rendelkezik, amit egyáltalán nem használ, valószínűleg megdöbbenne. Ha kiszelektálná, lehet a lakás egy jobb sorsra érdemes fele felszabadulna…
Nehéz őket elengedni. Tényleg. Egy részéhez mi kötődünk érzelmileg, egy jó részét pedig „nem illik” eladni/elajándékozni/kidobni, mert hát azt valakitől kaptuk, és ez milyen dolog…Kaptunk mi is hideget, meleget ezzel kapcsolatban. De vannak nehéz döntések az életben, a szelektálás is ezek közé tartozhat, de megéri. Egyszerűbbé, gördülékenyebbé válik az élet. Könnyebben kisbuszba-pakolhatóssá…
Éljen a minimalizmus. Kalandra fel!🤠
Pingback: Lakóautó építés - Tisztavíz rendszer - KalandKalap