Szóval eldöntöttük, hogy házilag fog zajlani a lakóautó építés. A mínusz hatodik lépés az volt, hogy beszereztük a furgont. Tehát az alap már megvan. Tudtuk, hogy bőven lesz még rajta javítanivaló, mielőtt nekilátunk a konkrét lakóautó építésnek, és azt is tudtuk, hogy ez nem egy-két nap. De nem gondoltuk volna, hogy ilyen hosszan sikerül elhúzni. 😄 (Kezeinket mossuk: covid, esküvő, lakatos szakember megszerzése, konkrét tervezés hiánya stb stb….)
Mivel a kisbuszunk megvásárlásakor sejthető volt, hogy idén nem tudunk elindulni, nem is akartunk nagyon kapkodni. Júliusban találtunk rá a csodajárgány alapjára, szeptember közepére (mostanra) eljutottunk oda, hogy megvan az erős alapunk, amibe majd a lakásunkat beépíthetjük.
Amit már eddig megvalósítottunk
Lakóautó építés – mínusz ötödik lépés: a takarítás
A tervek szerint az volt, hogy a furgont kipucoljuk teljesen (nemcsak a kosztól, hanem ugye a korábbi szigetelés, a munkásruha is útban volt ). Így láthatóvá vált, hogy milyen a furgon belső részének valódi állapota (osb lapok és hungarocell szigetelés elég jól takarta😄 ).
Nem kis meglepetésünkre ez a művelet megmutatott egy-két rozsdafoltot, sőt még lyukat is. Nagy volt az öröm! Úgy számoltuk, hogy a lakatosnak csak az emelési pontokat kell megjavítania (ez volt amit láttunk). De erről később. Szerintünk a lakóautó építés elég fontos része, hogy stabil alapra húzd fel a kecót. Persze mi sose csináltunk még ilyet, szóval lehet hogy nem is ez a fontos. 😄
A takarítás legzűrösebb része nem is az ülések kárpitjának a kipucolása volt, hanem a hungarocelltáblák ragasztóanyagának eltávolítása a tetőtől…Megszámolni sem szeretnénk, hány órát vett igénybe a takony levakarása. 😅
Lakóautó építés – mínusz negyedik lépés: a zene
Furgonunk nem mai darab, ez abból is látszott, hogy gyári felszereltsége a nagyonretró kazettás magnó volt beépítve a műszerfal tetejére, elporladt hangszórók társaságában. Az egyetlen adó amit tisztán fogott, az a Retró rádió volt, és sajnos két hosszabb utazás elég volt ahhoz, hogy sürgősnek érezzük lecserélni a hangtechnikát is. Teljes egészében, mert ugyebár klíma nincs, az gyengéknek való, ha az ablak le van eresztve, hangos a szél, tehát a zenét is hangosabbra veszed. Akkor meg úgy rezegnek a basszustól a mozgó műszerfal elemek, hogy nem öröm hallgatni. A megfelelő hangtechnika azonban a lakóautó építés elengedhetetlen feltétele.
Szóval ez lett belőle:
Az új hangcucc felett tátongó üres rész még megoldás alatt van, az a régi kazettás rádió helye, ezen volt a nagy teste ilyen félgömbszerűen. Mi tárolót szeretnénk oda besüllyeszteni, Győző már dolgozik azon is.
A lakóautó építés – mínusz harmadik lépés
A lakatos munka
A furgon vásárlásakor tisztában voltunk vele, hogy egy ilyen idős (jelenleg 17 éves) autónál lesznek javítanivalók. Amit láttunk, (és minden Masternál láttuk) hogy az emelési pontoknál az autó alja ha hozzáérsz, akkor porlik. 😅 Ezzel számoltunk is.
Az oldalsó karosszéria díszléc alól szivárgó rozsdánál azonban nem is álmodtunk arról, hogy egy jópár centi hiányzik a furgonból, így biztosíva az állandó szellőzést, friss levegőt zárt ajtók esetén is. Na nem baj, majd a lakatos megcsinálja.
És meg is csinálta! Ezúton is köszönjük a gyors és nagyon alapos munkájukat, igazán jó szívvel merjük őket ajánlani. (Zsolti, neked meg köszi a tippet!😁) Sajnos korábban már veszítettünk némi időt a nem megfelelő szakember megválasztása miatt, de végre kész lett.
Így már bátran merünk defektet kapni az utakon, tudva, hogy stabilan meg tudjuk emelni a furgont.
Szóval ezek az előkészülő lépések már megvannak a nagy lakóautó építés előtt. Azért írtuk mínusz előjellel, mert ezek még csak az alapot teremtik meg az építéshez. Ha másik/ újabb/ menőbb/ drágább/ felszereltebb furgont vettünk volna, mindezek a lépések elkerülhetőek. De ez így kalandos, nem véletlenül választottuk ezt a furgont.
Folytatás a kövi cikkben, addig is kalandra fel! 🤠
Szerintetek milyen fontos, alap lépései vannak a lakóautó építésének? Mi az, ami elengedhetetlen?
Azért a legkondi eléggé elengedhetetlen… Nekem. De ti megoldjátok
Komfortzóna tágítás.
Pingback: Lakóautó alapozás - érkezés a nulladik lépéshez - KalandKalap